Rólam

Már gyerekként tudtam, hogy kvalitásaimat egy segítő, gyógyító szakmában szeretném kibontakoztatni, így tudatosan haladtam a céljaim felé, ami a táplálkozástudomány irányába mutatott. Tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán végeztem, ahol 2012-ben, mint dietetikus, majd 2014-ben, mint táplálkozástudományi szakember diplomáztam.

A lehető legjobb irányt választottam, hiszen ahogy a mottó is tartja: „A táplálékod legyen az orvosságod, és az orvosságod a táplálékod”. Eddigi szakmai pályafutásom tapasztalatai is azt támasztják alá, hogy nemcsak a megelőzésben hangsúlyos étkezésünk minősége, hanem a már kialakult betegségek talaján is befolyásoló tényezővel bír ennek ismerete. Szakmai tapasztalataim nagy részét, a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató-Diabetológiai járóbeteg szakrendelésén, majd a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában és végül a Bethesda Gyermekkórházban szereztem. Feladataimat képezték az  ambuláns és fekvőbetegek ellátása, étlaptervezés, edukáció a helyes táplálkozásról magyar és angol nyelven, dietetikus tanulók koordinálása, illetve kritikus állapotú betegek körében alkalmazott táplálásterápia. Ezek a tapasztalatok hozzásegítenek ahhoz, hogy klienseimnél közösen megtaláljuk azt az életviteli és étkezésbeli elsiklásokat, amik a betegség(ek)hez és/vagy az elhízáshoz vezettek. Fontosnak tartom, hogy a médiában egymásnak ellentmondó kérdésekre – és az egyre bővülő élelmiszerkínálat tengeréből való kijutást – egy szakember nyújtsa a választ.

Fordulj hozzám bizalommal, ha életmódváltásban gondolkodsz, cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával küzdesz, táplálékallergia/-intolerancia meglétével diagnosztizáltak, emésztőszervi problémák gyötörnek (puffadás, reflux stb.), vagy éppen a hozzátáplálásban akadtál el. Gyermekgyógyászati tapasztalataimból adódóan azokat a szülőket is várom szeretettel, akik gyermekeiknek keresnek tapasztalt szakembert.

Balogh Adrienn

Balogh Adrienn

Dietetikus

Mit rejt a logó?

Csak két szó, de többet rejt, mint talán elsőre gondolnád.

Tápláld jól a tested, a lelked, a családod, a bélflórád, és nem utolsó sorban a Földet.

Nem kisebb figyelmet és odafigyelést érdemel a fenntarthatóság témaköre, mint a tudatos, és kiegyensúlyozott táplálkozás elsajátítása, és a lelki egészség megteremtése.

Földünket ugyanúgy terheljük a túlfogyasztással, mint ahogy a bélflóránkban élő bélbaktériumainkat a nyugati életmódunk, azaz a rost szegény, zsír dús, finomított szénhidrátokban, és feldolgozott élelmiszerekben bővelkedő táplálkozásunk, és a mozgás szegény életmódunk által.

Tegyünk együtt az egészségedért!